Újdonságok/ Novinky
Ballagási meghívó
A corvinosok csapata és az ócsai diákok együtt vágtak neki a nyárindító kalandoknak egy felejthetetlen honismereti tábor keretében – élményből nem volt hiány! 😎🌲
1. nap
Start a Balaton partján: strandolás, vízibiciklizés, pancsolás és nevetés – víz volt, öröm volt, napsütésből sem volt hiány!
Délután megérkeztünk Bakonybélbe, ahol jött a kipakolás, szobák elfoglalása, és bizony még ágyneműhúzást is tanultunk – mert a kalandhoz a frissen bevetett ágy is hozzátartozik!
2. nap
Reggeli torna és egy kis kocogás után a fiús szoba terített asztalt varázsolt nekünk – mesterszakácsokat megszégyenítő reggelivel indítottuk a napot.
Ezután irány az erdei lábnyom-nyomozás, amit szintén a fiúk készítettek elő – aktívan, megbízhatóan, profin!
A nap folytatásában: íjászkodás, métázás, batikolás, bőrkarkötő készítés, kártyacsaták, majd jött az elmaradhatatlan számháború.
Este pedig Laci bácsi, a helyi erdész vitt minket éjszakai túrára. A csend, a sötét erdő, és a csapat összetartása olyan különleges élményt adott, amit biztosan nem felejtünk. Együtt haladtunk, figyeltünk egymásra – mindenki a közösségért mozdult.
3. nap
Irány az egész napos túra – cél a titokzatos Bakonyi "gyilkos tó"! Niki néni vezetésével nemcsak elértük, de közben rengeteget tanultunk az erdő rejtelmeiről, és meg is ebédeltünk a tó partján.
Este jött a táborzáró show:
Láb- és táncbemutató, ahol a fiúk vicces produkciója nagyot szólt, a lányok bulizós műsora pedig pontot tett a napra – szó szerint, hiszen a zsűri (ócsai különítmény) szigorúan, de igazságosan értékelt.
A nap végén pedig jött a klasszikus: szalonna- és kolbászsütés, énekszó, tűz körüli jókedv – igazi táborzárós hangulat!
4. nap
Az utolsó napot a Nagyteveli strandon töltöttük – napfény, víz, nevetés és egy utolsó csobbanás zárta ezt a varázslatos hetet.
Szép élményekkel, új barátságokkal és sok-sok nevetéssel indítottuk el a nyarat!
Mgr. Nagy Andrea tanító néninek hatalmas köszönet e feledhetetlen tábor megszervezéséért és megvalósításáért!
38
📜 Római számok projekt 😊
A 3.B osztályos tanulók izgalmas, játékos tevékenységeken keresztül ismerkedtek meg a római számok világával. A projekt célja az volt, hogy a gyerekek ne csupán megértsék a római számrendszer logikáját, hanem magabiztosan tudják leolvasni és leírni a számokat 1-től 100-ig. A változatos feladatoknak és élményszerű tanulásnak köszönhetően a tanulók könnyedén és örömmel sajátították el az új ismereteket.
A foglalkozásokat Mgr. Kürti Krisztina tanító néni vezette, aki kreatív ötleteivel és lelkes irányításával még élvezetesebbé tette a tanulás folyamatát.14
🎉 Nyári táborok 2025-ben is! 🎉
Kedves Szülők!
A SIKER NYELVISKOLA (Jazyková škola ÚSPECH / SUCCESS Language School) idén nyáron is tartalmas, szórakoztató és kreatív nyelvi és informatikai táborokat szervez gyerekeknek! 🌞🎲💻
📍 A kínálatban szereplő táborok:
- Englishland – angol nyelvi tábor Gútán
- Szlovák nyelvi tábor Gútán
- Informatika játékosan – számítógépes tábor Érsekújvárott.
⏰ A napközis táborok programja minden helyszínen 9:00-tól 14:00-ig tart.
💡 A szervezők változatos programmal és sok vidám, játékos élménnyel készülnek.
Ezúton is köszönik a bizalmat és az eddigi együttműködést!
További információk és jelentkezés:
Mgr. Csilla Šafranko, M.A., igazgatónő
+421 948 342 870 (iroda)
+421 905 924 513 (magán)
uspech.skola@gmail.com
Védett növények és állatok Projektmunka Anikó nénivel a 4.B osztályban
Hazánk gyönyörű tájakkal, erdőkkel, mezőkkel és vizekkel teli ország . Ezeken a helyeken rengeteg különleges növény és állat él – olyanok is, amelyek máshol már nem találhatók meg!
Sajnos vannak élőlények, amelyeket veszély fenyeget, ezért védelem alá kerültek . Fontos, hogy megismerjük őket, és megtanuljuk, hogyan tudunk segíteni abban, hogy megmaradjanak a jövő generációinak is .
Ebben a projektben bemutatunk néhány védett növényt és állatot izgalmas információkkal, képekkel és érdekességekkel .
Tarts velünk a természet csodálatos világába – fedezzük fel együtt, milyen kincseket rejt hazánk!
"Mese az, ami igazabb az igaznál is, mert az emberi lélek mélyéből fakad." (Arany János)
Iskolánk tanulója, Vadkerti Kincső az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjén, Gombaszögön kiváló teljesítményéért ezüst sávos minősítésben részesült. Büszkék vagyunk rá, és felkészítő pedagógusára, Mgr. Molnár Angéla tanító nénire! Sok sikert a továbbiakban is!
🎭 Színházban jártunk!
Múlt héten iskolánk 1-3. évfolyamos tanulói, valamint az ötödikesek izgatottan indultak útnak a Komáromi Jókai Színházba, ahol a Jóka ördöge című előadást tekintették meg.
A színészek lenyűgöző játéka, a varázslatos díszletek és a különleges történet igazi élménnyé varázsolta napjukat. Az előadás nemcsak szórakoztatta, hanem gondolkodásra is késztette őket – igazi kulturális feltöltődés volt ez a délelőtt!
12