Nagy örömmel csatlakoztunk a Kiskertész Iskolakert Programhoz, amelynek célja, hogy a gyerekek saját tapasztalaton keresztül fedezzék fel a természet csodáit, a kertészkedés örömét és a fenntartható gondolkodás alapjait.
Tegnap pedig megtörtént az első fontos lépés: megérkeztek a vetőmagok iskolánkba!
Az ötödikes és a hatodikos diákok Mgr. Farkas Balázs vezetésével technikaórán már bele is vetették magukat (szó szerint ) a munkába. Párokban kutatták fel, hogyan kell az egyes növényeket helyesen elültetni, mire van szükségük a növekedéshez, és hogyan gondoskodhatunk róluk felelősségteljesen.
Ez azonban csak a kezdet!
Hamarosan közösen kezdjük meg iskolakertünk kialakítását, ahol nemcsak növények fognak fejlődni, hanem együttműködés, kitartás és közösségi élmények is születnek majd.
Izgatottan várjuk a folytatást – és persze az első kis hajtásokat!