Tisztelt Vendégeink! Kedves Szülők, Rokonok! Tisztelt Kollégák! És legfőképpen: Kedves Ballagó Diákok!
Vannak reggelek, amikor az ember tudja, hogy nem egészen olyan nap kezdődik, mint a többi.
Amikor ma benyitottam a két kilencedik osztályba, egy pillanatra azt hittem, rossz ajtón léptem be.
A megszokott tantermek helyett két mozi fogadott. Filmszalagok, vörös szőnyeg, Oscar-díjak– a nyolcadikosok olyan fantáziával és kreativitással alakították át a termeket, hogy pár percre
mindenki elfelejtette: nemrég itt még tanórák zajlottak. Köszönjük nekik ezt a különleges meglepetést. Szép hagyomány az, amikor egy évfolyam így búcsúztatja a következőt.
És miközben körbenéztem, arra gondoltam, hogy az iskola valóban egy kicsit olyan, mint egy film.
Kilenc év alatt jelenetek százai peregnek le előttünk. Vannak, amelyeken ma is nevetünk. Vannak, amelyeket legszívesebben újraforgatnánk. És vannak olyanok, amelyek akkor egészen hétköznapinak tűntek, mégis ezek a legmaradandóbbak:
egy folyosói beszélgetés, egy dolgozat előtti izgalom, egy tanári mondat, gy osztálykirándulás, egy nevetés, amelynek már senki sem tudja az okát.
A filmeket általában másfél-két óra alatt végignézzük.
A tiétek kilenc évig tartott.
És bár ma hivatalosan véget ér, csak idővel fogjátok igazán látni, mennyi mindent visztek magatokkal belőle.
Kedves Szülők!
Kilenc évvel ezelőtt bizalommal bízták ránk gyermekeiket. Ma már fiatal emberekként állnak előttünk. Köszönjük a támogatásukat, az együttműködésüket és azt, hogy ezen az úton társaink voltak.
Kedves Kollégák!
Köszönöm mindazt a munkát, amelyet nap mint nap ezekért a gyerekekért végeztetek. A tanórákat mindenki látja. A türelmet, a biztatást, a plusz beszélgetéseket, a csendes odafigyelést sokszor csak azok őrzik meg, akik kapták.
Kedves Ballagók!
Ma a moziban Oscar-díjak is vártak benneteket.
De azt hiszem, az élet legfontosabb díjait nem egy színpadon adják át. Nem jár hozzá vörös szőnyeg. Sokszor még taps sem.
Ezeket a díjakat akkor kapjuk meg, amikor valaki számíthat ránk. Amikor becsületesek maradunk akkor is, ha senki sem figyel. Amikor van bátorságunk újrakezdeni. Minden film egyszer véget ér. Ez a kilenc év is most érkezett el az utolsó jelenetéhez.
A mozi végén felkapcsolják a fényeket.
Ugyanabból a teremből indulunk haza, mégis mindenki egy kicsit más történetet, más érzéseket visz magával.
Kívánom nektek, hogy jó szívvel emlékezzetek vissza egymásra, tanáraitokra, az itt töltött évekre.
Köszönöm, hogy mi is részesei lehettünk.
PaedDr. Szabó Krisztina, igazgatónő
(A beszéd 2026. június 26-án hangzott el végzős tanulóink ballagási ünnepségén.)
