• Közkívánatra a mézeskalács receptje

          • Az adventi időszakban többféle módon igyekszünk ráhangolódni az ünnepre.

            A karácsonyi készülődésben elmaradhatatlan a mézeskalács illata, íze, ezért idén is hagyományos receptünk alapján készítettük a tésztát. A jól összeállított mézeskalácstészta nem ragad, öröm vele dolgozni, a gyerekek is nyugodtan gyúrhatják, szaggathatják,nem lesznek ragacsosak, s ha egy kicsit csennek belőle nyersen, akkor sem lesz semmi baj.

            Kérésre közzétesszük a puha mézeskalács receptjét. Sok sikert a sütéshez!

            Hozzávalók:

            2 bögre liszt

            1/2 bögre porcukor

            7 dkg vaj vagy margarin

            1/4 bögre méz

            1 tojás

            1 teáskanál sütőpor

            1 csapott evőkanál mézeskalács fűszerkeverék

            A mézet és a margarint kissé megolvasztjuk, könnyebb úgy vele a munka.

            Aztán mindent egy tálba teszünk és összegyúrjuk.

            Azonnal nyújthatjuk is, amint egynemű lett a tésztánk.

            Kb. 3 mm vastagság megfelelő. Kiszúrjuk a kívánt formákat és sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk. 

            170 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük őket.

            Íróka/Máz:

            30 dkg porcukor

            2 tojás fehérje

            1 csepp citromlé

            A mázhoz a tojásfehérjét verjük keményre a porcukorral és a citromlével. Akkor jó, ha a hab megáll a habverőn.

          • Karácsonyváró játszóház

          • 2023. december 9-én, szombaton sikeres ádventi játszóházi foglalkozást tartottunk. Diákjaink kis műsorral köszöntötték az ovisokat, iskolásokat és a kedves szülőket.

            A gyerekek bemutatták kézügyességüket a kézműves foglalkozásokon, ahol többféle karácsonyi alkotás született. Közös játék és tánc is szerepelt a programban, de az iskolakonyhában is nagy volt a sürgölődés. Finom mézeskalácsillat terjengett az iskolában. A puha sütik folyamatosan sültek, egy részük még a díszítés előtt el is fogyott.

            Köszönjük a szülőknek, hogy elkísérték gyermekeiket, bízunk benne jól érezték magukat.

            Áldott, békés, szeretetben, egészségben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánunk,

            és nagyon sok szeretettel várunk vissza mindenkit a februári foglalkozásunkra.

          • Adventi kirándulás

          • Advent idején hagyományainkhoz híven kirándulunk is. Idén is Budapestet választottuk! Először a világhírű a Madam Tussauds viaszmúzeumban elkészítettük fotóinkat és szelfiket a sztárok és hírességek társaságában. Sétáltunk a karácsonyi vásárban és benéztünk egy bevásárlóközpontba is, ahol a karácsonyi a hangulat természetesen mindenkit valami kis apróság megvásárlására ihletett.

          • "Cipősdoboznyi szeretet"

          • Segítsünk egymásnak, egymáson, ha tudunk, hiszen adni öröm! Tanulóinkkal idén mi is bekapcsolódtunk ebbe a jótékonysági gyűjtésbe.

            Köszönetünket fejezzük ki azoknak a diákjainknak és szüleiknek, akik

            felajánlásaikkal támogatták e nemes akciót, és segítettek megtölteni a cipősdobozokat.

            A gyűjtés iskolai koordinátora, Mgr. Zuber Ramóna kolléganőnk már el is juttatta a felajánlásokat a gyűjtőhelyre.

          • Mindennapok az elsős napköziben...

          • Kis elsőseink már nagyon belakták magukat az iskolába. A napközis délutánokat is nagyon szeretik. Ilyenkor sokat kézműveskednek, szeretik az interaktív táblán való munkát és a sok közös játékot. Odaadóan készülnek a karácsonyra, örömmel díszítik az osztályt és készítik az ajándékokat. Természetesen a hó őket is kicsalogatta az udvarra és a közeli parkba.

             

          • Adventi könyvvásár az iskolában

          • Karácsony közeledtével egyre gyakrabban gondolkodunk azon, hogy kinek, milyen ajándékot tegyünk a karácsonyfa alá. Ha könyvet adunk ajándékba, nemcsak betűkkel teleírt lapokat, hanem történetet, gondolatot, új ismereteket, tanulságot, valami megfoghatatlant adunk át a másiknak.

          • Továbbtanulási tájékoztató

          • A régió egyes középiskolának vezetői ill. pályaválasztási tanácsadói mutatták be az érdeklődő tanulóknak és szüleiknek iskolájukat, szakjaikat, felszereltségüket. Információt kaptak a felvételi eljárásról ill. a felvétel feltételeiről is.

            Köszönjük az információkat!

          • Nyugdíjasok karácsonya

          • Iskolánk tanulói Kürti Sára, Navrátil Dominika, Németh Paulína Bianka és Vadkerti Kincső zenés-dalos összeállítással köszöntötték a városi nyugdíjasklub évzáró gyűlésének résztvevőit.

            Minden szépkorúnak jó egészséget, örömteli ádventi várakozást és meghitt ünnepeket kívánunk!

          • Angol nyelvi olimpia

          • A napokban került megrendezésre az angol nyelvi olimpia iskolai fordulója 17 versenyző részvételével. A benevezett tanulók két kategóriában mérhették össze tudásukat és nyelvi készségeiket. A hetedikesek között legjobbnak Csohány-Máté Arnold, Pácer Villő és Varga Noel bizonyult. A 8. és 9. évfolyamosok versenyében Csehi Hajnalka, Antal Noémi és Leczkési Noémi ért el kiemelkedő ereményt.

            Mindkét kategória 1. helyezettje képviselheti iskolánkat a járási megmérettetésen. Gratulálunk a nyerteseknek, és sikeres felkészülést kívánunk a járási fordulóra!

            Felkészítő pedagógusok: Mgr. Gőgh Renáta, Mgr. Molnár Angéla, Mgr. Molnár Szilvia, PaedDr. Szabó Krisztina

          • Megjött a Mikulás...

          • A Mikulásünnepség napján már kora reggel az egész iskola úgy sürgölődött, mint a Mikulás megannyi segédje. Szépült az iskola, a gyerekek gyakorolták az énekeket, és még a feladatok is e nap égisze alatt készültek el. Mindenki ünnepi hangulatban volt, ami mind a külsőségekben, mind az általános légkörön érződött.

            A gyerekek már izgatottan várták a Mikulást, aki a szokott időben meg is érkezett segítőivel a Manóval és a Krampuszokkal. A szépen feldíszített iskola, a teljesített feladatok és az előadott műsorszámok láttán az ajándékok is kiosztásra kerültek.

            Visszavárunk jövőre is!

            Mivel a Mikulás elég idős már, ezért a mai ünnepséget két részletben szerveztük meg. Az ördögök és angyalkák segítségével bejárta a az felső tagozat egyes osztályait, de az iskolai büfé és étkezde sem maradt ki.

          • Meghívó

          • Szeretettel várunk mindenkit december 9-én, szombaton 9.00 órától karácsonyváró foglalkozásunkon. A mondókázás és éneklés mellett a karácsonyra készülés jegyében hagyományainkhoz híven mézeskalácsot is sütünk. Szeretettel várjuk az óvodás és iskolás gyermekeket szüleikkel együtt.

            Készüljünk együtt karácsonyra!

          • Anyanyelvi verseny

          • Iskolánk tanulói minden évben nagy lelkesedéssel kapcsolódnak be a Bendegúz NyelvÉsz versenybe. Ennek nagyon örülünk, hiszen anyanyelvünk ápolása meghatározó szerepet tölt be iskolánkban. A magyar nyelv szépségét, játékosságát, gazdag szókincsét, nyelvtani rendszerét fedezhetjük fel az igényes feladatokon keresztül. Nagy izgalommal várjuk a játékos vetélkedő eredményeit!

            Felkészítők: Mgr. Korpás Veronika, Mgr. Molnár Szilvia, Mgr. Gőgh Renáta, Mgr. Molnár Angéla, Mgr. Varga Laura

          • Advent első vasárnapja

          • Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent négy vasárnapja, illetve az azokat szimbolizáló gyertyák a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik.

            Nincs tökéletes ember, de az advent esélyt ad arra, hogy jobbá váljunk.

            Meghitt adventi készülődést kívánunk mindenkinek!

          • Jön a Mikulás!

          • "Várjátok nagy izgalommal,

            s készüljetek sok-sok jóval,

            versekkel, vagy énekkel!

            A Mikulás idén is

            teli zsákkal érkezik!"

             

          • Segítsünk egymásnak, egymáson, ha tudunk, hiszen adni öröm!

          • Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

            Karácsony közeledtével szeretnénk támogatni a nehéz sorsú kárpátaljai gyerekek karácsonyát, így idén mi is bekapcsolódunk a "Cipősdoboznyi szeretet" elnevezésű gyűjtésbe.

            Amennyiben tehetik, csomagoljanak be egy cipősdoboznyi szeretetet Önök is. A dobozra írják rá, hány éves fiúnak vagy lánynak szánják.

            Mi kerüljön a dobozba? Játék, édesség, tartós élelmiszer, írószer, könyv, tisztálkodási szerek, egyéb.

            A kész csomagokat december 10-ig juttassák el az iskolába.

          • Jobb Veled a Világ

          • „Tégy minden jót, amire képes vagy, és tedd olyan csendben, ahogyan csak lehetséges!”

            December az év legszebb hónapja, hiszen még erősebben hiszünk a csodákban, a szeretet erejében.

            Ez a hónap a várakozás, az egymásra odafigyelés, a szeretetteljes cselekvések hónapja. Az adventi időszak csodás kiindulópont a jócselekedetek gyakorlásának témaköréhez. Az adventi időszakban egy kicsit elcsendesedünk, jobban figyelünk tetteinkre és egymásra is.

            Másodikosainkkal már a hónap elején elkészítettük a „jótett befőttünket”, hogy minél több jócselekedet férjen bele. Ezek az egymás megsegítésére, a társainkra, a kisebbekre, a szüleink, nagyszüleink segítésére terelte a gyermekek figyelmét.

            Projektvezetők: Mgr. Kürti Krisztina és Mgr. Svitek Erika

          • Meghívó

          • Szeretettel várunk mindenkit december 9-én, szombaton 9.00 órától karácsonyváró foglalkozásunkon. A mondókázás és éneklés mellett a karácsonyra készülés jegyében hagyományainkhoz híven mézeskalácsot is sütünk. Szeretettel várjuk az óvodás és iskolás gyermekeket szüleikkel együtt.

            Készüljünk együtt karácsonyra!

          • "Learning is a treasure that will follow its owner everywhere."

          • "A nyelvtudás egy olyan kincs, ami követi a tulajdonosát mindenhová."

            A mai napon az MM Publications jóvoltából egy angol anyanyelvű lektor és nyelvész, Dr. Claudia Molnár, Phd. látogatott el iskolánkba. A 3.B és a 7.B osztályokban tartott kreatív, kommunikációs készségek fejlesztésére irányuló órákon a diákok megtapasztalhatták, hogy milyen egy idegen anyanyelvű tanárral átélni az angolórát.

            Koordinátor: PaedDr. Samu Krisztina

    • Kapcsolat

      • Základná škola M. Korvína s VJM - Corvin Mátyás Alapiskola, Školská 6, Kolárovo
      • tel., fax: 035/ 7771361, 035/7771801 mobil: 0911 229 657
      • Školská 6, 946 03 Kolárovo Slovakia
  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje