Az egészséghét alkalmából a 2.A osztály tanulói Andi tanító nénivel közösen beszélgettek az egészség fontosságáról. Megtanulták, hogy testünk és lelkünk egyaránt törődést igényel, hiszen csak így érezhetjük magunkat igazán jól. Szó esett a helyes táplálkozásról , a mozgás és a sport szerepéről , valamint arról is, mennyire fontos megőrizni lelki békénket. A gyerekek játékos feladatokon keresztül tapasztalták meg, hogy milyen hasznos, vidám és élvezetes lehet az egészséges életmód!
Újdonságok/ Novinky
Egészségre fel a 2.A-ban! :)
Egy ölelés mindent elmond 💞
Október az idősek iránti tisztelet hónapja , október 15. pedig az ölelés világnapja.
Mi most nem verset mondunk és nem énekelünk – csak megölelünk titeket.
Mert ezzel tudjuk elmondani, mennyire szeretünk Benneteket.
Köszönjük, hogy vagytok nekünk, drága nagyszüleink!
Fogadjátok szeretettel ezeket az öleléseket.
#Programozás #DigitálisKompetencia #KreatívTanulás
Az 5. évfolyam diákjai igazi kis programozókká váltak Mgr. Nagy Benjámin tanító bácsi vezetésével! Logikai játékokon és izgalmas feladatokon keresztül ismerkedtek meg a programozás alapjaival, miközben fejlesztették algoritmikus gondolkodásukat.
Lelkesedésük határtalan volt – a kihívásokat örömmel, a kódokat pedig kreatívan „fejtették meg”!
4
Őszi termékkiállítás
Ma ünnepeljük a Magyar Népmese napját 📖✨
Iskolánk vendége volt a Kuttyomfitty Társulat , akik a Széttáncolt cipellők mesét adták elő.
A zenével, tánccal és humorral átszőtt előadás minden korosztályt magával ragadott, igazi mesebeli élményt nyújtva a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.
5
☀️ Szeptember 21. – A Hála Világnapja 🙏
Az ilyen napok segítenek, hogy észrevegyük az apró csodákat: a mosolyt, a szeretetet. Az első és másodikosok a mai boldogságórán megköszönték, miért is hálásak, és közben összeraktuk Hála virágunkat. Énekeltünk, játszottunk és kapcsolódtunk egymással. Megtanultuk : mindig állj meg egy pillanatra, és mondd ki: Köszönöm.
Koordinátor: Mgr. Nagy Andrea
13
🍁🍃🍂 Szorgosan teltek a 2.A első szeptemberi rajzórái 🍁🍃🍂
A kis alkotások az ősz jegyeiben készültek Mgr. Juhász Andi nénivel, az osztályfőnökkel. Őszi színeket kevertek, de a rajzlapon is megfigyelhették a gyerekek a színek keveredését a levéllenyomatokon. Majd a cuki cicák gondosan ki lettek vágva, hogy a színes levelek közé kerüljenek. Pár díszítés és az osztály első őszi dísze kész is lett…Egész nap gyönyörködhetünk cicáinkban.
15
🔬🌿 Rendhagyó biológiaóra az 5.B-ben! 🌿🔬
Az ötödikesek az élő és élettelen természet titkait kutatták Mgr. Nagy Benjámin tanító bácsi vezetésével. A gyerekek különböző megfigyelési eszközöket próbáltak ki, közelről figyelhették meg az apró testű állatokat – ízeltlábúakat és puhatestűeket.
Az óra izgalmas csapatversennyel zárult: a diákoknak minél több élettelen és élő természeti elemet kellett összegyűjteniük. A lelkesedés és az élmények garantáltak voltak!
19
🌲🚶♂️ Túranap Tatabányán 🚶♀️🌲
Tegnap diákjainkkal útra keltünk, és bizony nem akárhogy telt a nap!
Első állomás: Tatabánya Csónakázó-tó – körbesétáltuk a kb. 750 méteres tavat, közben etettük a halakat és a kacsákat (ők legalább annyira élvezték, mint mi). A friss levegő mellé jól jött egy közös reggeli is.
Innen aztán indult a kemény menet: felfelé a hegyre, irány a Turul! Meredek sziklák, kaptatós ösvények – igazi kihívás, de megérte, mert közben megálltunk a Ranzinger Vince-kilátónál, ahol olyan kilátás várt, hogy csak ámultunk. Aztán tovább a híres Turul madárhoz: fentről egész Tatabánya a lábaink előtt hevert!
A sok fotózás és hegymenet után persze jól jött egy kis „jutalomfalat”: a McDonald’s ebéd! Ennél jobb levezetést el sem tudtunk volna képzelni.
Hazafelé már fáradt, de mosolygós gyerekekkel volt tele a busz – köszönjük Angi néninek, Zsolti bácsinak és Beni bácsinak a túravezetést, hiszen az ilyen napok adják a legtöbb élményt!
10
Mozgásban az elsős sportosztály! 🏃♂️🤸♂️🤾♀️
Az első hét vidáman és aktívan telt kis sportosainkkal. A testnevelés órákon és játékos foglalkozásokon örömmel mozogtak, ismerkedtek egymással, és közösen fedezték fel a mozgás örömét.
Különösen nagy sikert aratott az írásóra utáni „kézmozgató” játék, amely segített felfrissülni és újra lendületbe jönni. A testnevelés órán a fogócska pedig igazi kedvenc lett – nevetés és jókedv kísérte minden egyes futólépésüket.
Készült néhány fotó is, hogy Önök is bepillantást nyerjenek, milyen lelkesek és ügyesek voltak a gyermekek az első napokban.
11
Így kezdődött az első osztályos kalandunk…
Kedves Szülők!
Megérkeztünk! Az első napok izgalma, a sok új élmény és felfedezés máris színesre festette az osztálytermet. Kicsi léptekkel, nagy mosolyokkal indultunk el az iskolás élet útján.
Ismerkedtünk egymással, felfedeztük a tantermet, és máris elkezdtük az „igazi” munkát: játszva tanulni, figyelni, együttműködni. Minden kis kéz nyomot hagyott – rajzban, játékban, nevetésben.
Mi így dolgozunk: kíváncsian, örömmel, egymásra figyelve. Minden nap egy új kaland, ahol a tudás nem csak könyvekből, hanem élményekből is épül.
Köszönjük, hogy részesei lehetünk gyermekük első iskolai lépéseinek. A képek pedig mesélnek helyettünk – nézzék meg, milyen ügyesek, bátrak és boldogok a kis elsősök!
Szeretettel: Anikó néni
21
Értesítés
FIGYELMEZTETÉS
Tisztelt Szülők!
A Regionális Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint a Komáromi járásban emelkedett a hepatitis A (fertőző májgyulladás, közismert nevén „sárgaság”) esetszáma.
A betegség széklettel, szennyezett kézzel, élelmiszerrel vagy ivóvízzel terjed, ezért a szigorú higiéniai szabályok betartása kiemelten fontos.
Iskolánk köteles betartani a járványügyi intézkedéseket, amelyek a szülőket és a gyermekeket is érintik:
- a gyakori, alapos kézmosás szappannal elengedhetetlen,
- textil törölköző használata tilos - helyette egyszer használatos papír kéztörlőt és fertőtlenítő folyékony szappant biztosítunk.
Tünetek:
- étvágytalanság, hányinger, fáradtság, hasi fájdalom, láz
- később: sárgás bőrszín és szemfehérje, sötét vizelet, világos széklet.
Betegség lefolyása:
- a hepatitis A többnyire 2–6 hétig tart, de a teljes felépülés hosszabb időt vehet igénybe,
- kórházi kezelésre gyakran szükség van.
Megelőzés:
- a higiéniai szabályok következetes betartása az iskolában és otthon is,
- rendszeres és helyes kézmosás,
- csak tiszta, biztonságos ivóvíz és alaposan megmosott élelmiszer fogyasztása.
Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a higiéniai előírások betartása érdekében a tanulókat az iskola udvarán szíveskedjenek megvárni, és ne lépjenek be az iskola épületébe!
Megértésüket és együttműködésüket nagyra értékeljük, hiszen ezzel közösen óvjuk gyermekeink egészségét.
Köszönjük felelőségteljes hozzáállásukat, és várjuk a mihamarabbi találkozást!
Az iskola vezetősége
Ünnepélyes meghívó
Ballagási meghívó
A corvinosok csapata és az ócsai diákok együtt vágtak neki a nyárindító kalandoknak egy felejthetetlen honismereti tábor keretében – élményből nem volt hiány! 😎🌲
1. nap
Start a Balaton partján: strandolás, vízibiciklizés, pancsolás és nevetés – víz volt, öröm volt, napsütésből sem volt hiány!
Délután megérkeztünk Bakonybélbe, ahol jött a kipakolás, szobák elfoglalása, és bizony még ágyneműhúzást is tanultunk – mert a kalandhoz a frissen bevetett ágy is hozzátartozik!
2. nap
Reggeli torna és egy kis kocogás után a fiús szoba terített asztalt varázsolt nekünk – mesterszakácsokat megszégyenítő reggelivel indítottuk a napot.
Ezután irány az erdei lábnyom-nyomozás, amit szintén a fiúk készítettek elő – aktívan, megbízhatóan, profin!
A nap folytatásában: íjászkodás, métázás, batikolás, bőrkarkötő készítés, kártyacsaták, majd jött az elmaradhatatlan számháború.
Este pedig Laci bácsi, a helyi erdész vitt minket éjszakai túrára. A csend, a sötét erdő, és a csapat összetartása olyan különleges élményt adott, amit biztosan nem felejtünk. Együtt haladtunk, figyeltünk egymásra – mindenki a közösségért mozdult.
3. nap
Irány az egész napos túra – cél a titokzatos Bakonyi "gyilkos tó"! Niki néni vezetésével nemcsak elértük, de közben rengeteget tanultunk az erdő rejtelmeiről, és meg is ebédeltünk a tó partján.
Este jött a táborzáró show:
Láb- és táncbemutató, ahol a fiúk vicces produkciója nagyot szólt, a lányok bulizós műsora pedig pontot tett a napra – szó szerint, hiszen a zsűri (ócsai különítmény) szigorúan, de igazságosan értékelt.
A nap végén pedig jött a klasszikus: szalonna- és kolbászsütés, énekszó, tűz körüli jókedv – igazi táborzárós hangulat!
4. nap
Az utolsó napot a Nagyteveli strandon töltöttük – napfény, víz, nevetés és egy utolsó csobbanás zárta ezt a varázslatos hetet.
Szép élményekkel, új barátságokkal és sok-sok nevetéssel indítottuk el a nyarat!
Mgr. Nagy Andrea tanító néninek hatalmas köszönet e feledhetetlen tábor megszervezéséért és megvalósításáért!
38
📜 Római számok projekt 😊
A 3.B osztályos tanulók izgalmas, játékos tevékenységeken keresztül ismerkedtek meg a római számok világával. A projekt célja az volt, hogy a gyerekek ne csupán megértsék a római számrendszer logikáját, hanem magabiztosan tudják leolvasni és leírni a számokat 1-től 100-ig. A változatos feladatoknak és élményszerű tanulásnak köszönhetően a tanulók könnyedén és örömmel sajátították el az új ismereteket.
A foglalkozásokat Mgr. Kürti Krisztina tanító néni vezette, aki kreatív ötleteivel és lelkes irányításával még élvezetesebbé tette a tanulás folyamatát.14
🎉 Nyári táborok 2025-ben is! 🎉
Kedves Szülők!
A SIKER NYELVISKOLA (Jazyková škola ÚSPECH / SUCCESS Language School) idén nyáron is tartalmas, szórakoztató és kreatív nyelvi és informatikai táborokat szervez gyerekeknek! 🌞🎲💻
📍 A kínálatban szereplő táborok:
- Englishland – angol nyelvi tábor Gútán
- Szlovák nyelvi tábor Gútán
- Informatika játékosan – számítógépes tábor Érsekújvárott.
⏰ A napközis táborok programja minden helyszínen 9:00-tól 14:00-ig tart.
💡 A szervezők változatos programmal és sok vidám, játékos élménnyel készülnek.
Ezúton is köszönik a bizalmat és az eddigi együttműködést!
További információk és jelentkezés:
Mgr. Csilla Šafranko, M.A., igazgatónő
+421 948 342 870 (iroda)
+421 905 924 513 (magán)
uspech.skola@gmail.com
Védett növények és állatok Projektmunka Anikó nénivel a 4.B osztályban
Hazánk gyönyörű tájakkal, erdőkkel, mezőkkel és vizekkel teli ország . Ezeken a helyeken rengeteg különleges növény és állat él – olyanok is, amelyek máshol már nem találhatók meg!
Sajnos vannak élőlények, amelyeket veszély fenyeget, ezért védelem alá kerültek . Fontos, hogy megismerjük őket, és megtanuljuk, hogyan tudunk segíteni abban, hogy megmaradjanak a jövő generációinak is .
Ebben a projektben bemutatunk néhány védett növényt és állatot izgalmas információkkal, képekkel és érdekességekkel .
Tarts velünk a természet csodálatos világába – fedezzük fel együtt, milyen kincseket rejt hazánk!
"Mese az, ami igazabb az igaznál is, mert az emberi lélek mélyéből fakad." (Arany János)
Iskolánk tanulója, Vadkerti Kincső az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjén, Gombaszögön kiváló teljesítményéért ezüst sávos minősítésben részesült. Büszkék vagyunk rá, és felkészítő pedagógusára, Mgr. Molnár Angéla tanító nénire! Sok sikert a továbbiakban is!