1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy - a kézirat tanúsága szerint - Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak.Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Így lesz ez iskolánkban is, ahol rajzkiállítást, osztályszavalóversenyeket és filmevetítést tartunk.
A magyar kultúra napja
Iskolakóstoló
2012. január 21-én, szombaton a leendő elsősök és szüleik számára egy játékos iskolakóstoló foglalkozást tartottunk.. A keddi iskolahívogató folytatásaként a szülők megismerkedhettek az iskolával, a pedagógiai programmal, az alkalmazott módszerekkel. Kötetlenül elbeszélgethettek az iskola a pedagógusaival.A gyermekeket vidám foglakozás és ugrálóváras játszóház várta.
Német nyelvi olimpiász
Iskolánk bekapcsolódott a nyitrai kerületi tanügyi hivatal által meghirdetett német nyelvi olimpiász elnevezésű tantárgyi versenybe. Boros Bernadett méltóképpen képviselte iskolánkat a járási fordulóban, ahol a 2. helyen végzett. Felkészítője Mgr. Kiss Veronika. Gratulálunk!
Angol nyelvi olimpiász
- A kerületi tanügyi hivatal megbízásából idén is iskolánk, adott helyet az angol nyelvi olimpiász járási fordulójának. A nap folyamán a komáromi járás magyar és szlovák tanítási nyelvű alapiskolásai mérték össze tudásukat (írásbeli rész és kommunkáció). A versenyt megtisztelte a nyitrai kerületi tanügyi hivatal módszertani osztályának dolgozója, Mgr. Boris Holič úr is,aki a nyerteseknek a kerületről hozta az okleveleket Az iskolától minden versenyző emléklapot kapott.
Šaliansky Maťko
Iskolánk a komáromi járásból egyedüli magyar tanítási nyelvű iskolaként vett részt a Šaliansky Maťko elnevezésű szlovák nyelvű szavalóverseny járási fordulójában. Alsó tagozatos kislányunk, Keszán Anikó a zsűri különdíját kapta, a felsős Kitka Viktória a 3. helyen végzett. Felkészítőik Mgr. Hájas Irén és Mgr. Horváth Henriett tanító nénik. A kiváló eredményhez gratulálunk! Büszkék vagyunk rájuk!
Óvodásoknak és szüleiknek
tartotttunk bemutató tanítást 2012. január 17-én, kedden 14.30-tól iskolánk III. pavilonjában. Az érdeklődők megismerkedhettek a leendő első osztályos tanító nénikkel, s ez alkalommal bepillantást nyerhettek munkájukba. A gyermekek számára vidám ugrálóváras játszóházi foglalkozást tartottunk.
Szülői értekezletek
Az iskola pedagógiai tanácsa és az iskola mellett működő szülői szövetség vezetősége 2012. január 16-án, hétfőn 16.00 órától az alsó tagozaton, 2012. január 17-én, kedden 16.00 órától a felső tagozaton tájékoztató szülői értekezletet tartott. Téma: az első félév összefoglalása, a hiányzások miatti vizsgák megbeszélése, várható eredmények...
Új szaktanterem
Január 10-én villanyvezeték cseréjével kezdődik iskolánk középső épületében az új szaktanterem kialakítása. Sikeres pályázatból és önerőből valósul meg kor igényeit kielégítő,a modern követelményeknek megfelelő multimediális tanterem. Az új berendezés mellett személyi számítógépek,internet, interaktív tábla,vetítő stb. áll majd rendelkezésünkre. A terem első alkalommal a pedagógusok továbbképzésének ad helyet.
Megkezdődött a tanítás
2012. január 9-én, hétfőn megkezdődött a tanév egyik legnehezebb hónapja. A karácsonyi szünet után teljes erőbedobással kell készülni az első félévet öszzefoglaló dolgozatokra, felmérésekre, felelésekre... Ebben a hónapban sokasodnak a versenyek is, melyeken szintén helyt szeretnénk állni, hiszen az eddigi eredményeink is erre köteleznek bennünket. Tehát, mindent bele! Minden diáknak, tanítónak ,nevelőnek és szülőnek egyaránt sok sikert kívánunk!
Január 6. , Vízkereszt napja
A bibliai hagyomány:
Az egyik legrégebbi egyházi ünnep vízkereszt napja. A háromkirályok napja. Ekkor emlékezik meg a keresztény egyház a napkeleti bölcsekről és Jézus megkeresztelkedéséről. Ezen a napon szentelik meg a vizet. Innen ered az ünnep elnevezése is. A mai napon kezdődik meg a farsang, a vigasságok, falusi disznótorok ideje. Persze az igazi tradíció szerint ekkor kerül sor a karácsonyi asztal megbontására és a karácsonyfa leszedésére is.Gonoszűző és szerencsevarázsló napnak tekintették, s az időjárásból következtettek az eljövendő év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a termés alakulására, az emberek és az állatok egészségi állapotára.
Magyar néphagyományVízkereszt napjának, hiedelmei a templomban megszentelt vízhez kötődnek.A szentelt víz hatásosságában vetett bizalom alapja a víz tisztító erejében való hit. A házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kísérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. Januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték. A szentelt víz sok különleges bűbájosságra ír. Szükség esetén kis fiolában védelem a gonosz ellen
JÓKÍVÁNSÁGOK 2012-re
Kedves Látogatónk! Azt kívánjuk Önnek/Neked és magunknak,
Hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed csak Te, adsz.
Hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed a fogad, törik belé.
Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved.
Hogy ne zavarjon, ha nagyok a problémáid, hiszen erős vagy és elbírod őket.
Azért, mert ha erős vagy felemelhetsz embereket, ezáltal Te magad még jobban megerősödsz.
Kívánom, hogy legyen erőd félretenni a büszkeséged, ha annak a Valakinek szüksége van rád.
S kívánom, hogy legyen erőd megmondani, Neki mit érzel, mert tudom, hogy ez a legnehezebb.
Őszintén kimondani.
Kívánok Neked Türelmet!
Hogy meg tudj hallgatni másokat.
S hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked.
Hogy fáradtan is tudj szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá.
Kívánok Neked Bölcsességet!
Hogy tudj különbséget tenni, mikor kaptad azért az akadályt, hogy megküzdj vele és mikor azért, hogy kikerüld, és más utat válassz.
Hogy felismerd a mindennapok szépségét, és ne tragédiák döbbentsenek rá.
Hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben.
Hogy minden idegesítő tulajdonságuk Téged épít, akár mint rossz, akár mint jó példa.
Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak törekedj a legjobbra.
Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, maximum frusztráljuk magunkat a gondolattal. Ellenben a legjobbra törekvés újabb és újabb sikereket, majd célokat eredményez,
s ez maga a haladás.
Hogy az aprólékos sziszifuszi hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát,
És a nagy célok építőkockáit.
Végül kívánok Neked egy apró mosolyt magunkon, hiszen ha mindezt meg tudnánk tenni,
akkor már rég az Angyalok soraiba tartoznánk, és valaki olyanokra vigyáznánk,
mint mi magunk.
Ám kívánom Neked, hogy megtapasztald: a Teremtés attól válik tökéletessé,
hogy ismertek a hibáink és számolnak a tökéletlenségünkkel.
S nem utolsó sorban, Kívánom hogy azokkal tölthesd ezt az évet , akik szeretnek,
és Magadba szívd ezt a Boldogságot!
Karácsonyi üdvözlet
"Legyen veled Karácsony Angyala,
legyen áldás és ünnep az Ünnep,
szeretet simítsa lelkedet,
mikor a csengők megcsendülnek."
(Ara Rauch)
Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag, szerencsés új évet kívánnak
a Corvin Mátyás Alapiskola vezetői, pedagógusai és tanulói
Állami gyász
Az utolsó csehszlovák köztársasági elnök, Václav Havel 2011. december 18-án elhunyt. Hazánkban 2011. december 23-án 8.00 órától 18.00 óráig nemzeti gyászt hirdettek. Tisztelet emlékének!
Karácsonyi ünnepi műsor
Karácsonyi műsorunk és tanulóink képzőművészeti alkotásainak bemutatására 2011. december 21-én, szerdán 17.00 órától került sor a kultúrházban. A sokszínű program igazi ünnepi hangulatot teremtett. A corvinosok családi ünnepén résztvevő rokonok iskolabarátok, ismerősök és vendégek előszőr meghallgatták volt igazgatóhelyettesünk, Dr. Bartanusz Attila megzenésített versét Vadkerti Imre előadásában, majd egy másik költeményt az unoka, Vadkerti Bálint tolmácsolásában. Az igazgatónö köszöntőjét követte a gyerekek ajándékcsomagja: énekkar, hangszerszóló, modern és népi táncok, énekszámok, jelenetek, szavalatok... A befejező számot szokásunkhoz híven a Ritmus tánccsoport adta elő, amit az összes szereplő közös karácsonyi éneke és a lámpák fénye zárt. A gyerekek és felkészétőik színvonalas munkáját a hálás közönség vastapssal jutalmazta. A folyosón az iskola tanulóinak kb. 200 alkotásából készült kiállítása is osztatlan sikert aratott a látogatók körében. Mindenkinek köszönjük az anyagi és erkölcsi támogatást!
Sportsiker
Iskolánk tanulói az előző években számos sportágban mutatták meg tehetségüket. Mgr. Máté Zsolt és PaedDr. Molnár Anikó felkészítésével ebben az iskolai évben újabb versenyekbe kapcsolódtak be. A járási tollaslabda versenyben 2. és 3. helyezést értek el. Az asztaliteniszben is sikerült már két fordulóban megszerezni az 1. helyet. Ógyallán kosárlabda kupát nyertek. Gratulálunk, a többi versenyhez sok kitartást és sikert kívánunk!
KARÁCSONYVÁRÓ
2011. december 10-én, szombaton iskolánk középső épületében karácsonyváró foglalkozást tartottunk. A gyermekek, szüleik, családtagjaik és a kedves érdeklődők megtöltötték a középső pavilont élettel. A karácsony illatával és hangulatával olyan programokból válogattak,, melyekben mindenki talált érdeklődésének megfelelőt. A programból: mézeskalácssütés, csuhézás, vesszőfonás, karácsonyi díszek és ikebanák készítése, táncház a Pengő zenekarral és Ölveczky Árpád táncoktatóval
Mikulásra várva
December 6-ára jelezte érkezését a Mikulás. Ígéretéhez híven a nagyszünetben ide is ért. Az eddigi eredmények alapján és a műsor után úgy döntött, hogy a gyerekek megérdemlik az ajándékokat. Az alsó tagozatosokkal a III. pavilon folyosóján találkozott, a felsősöknek kirándulási lehetőségeket kínált. Révész Szabó Andrea nénit bízta meg a Pannonhalma- Győr útvonalat magába foglaló út megszervezésével. A programról a tanító néni ad bővebb tájékoztatást.
Szlovák népdalverseny
Tanulóinkkal rendszeres résztvevői vagyunk a járás által szervezett "Szlovák népdalverseny" elnevezésű énekversenynek Az idei előadásainkat is siker koronázta, tanulóink dícsretben részesültek és elnyerték a szakmai zsűri tetszését . Svitek Erika 4. osztályos tanuló a megmérettetésben a 2. kategóriában a III. helyezést érte el, Csontos Mária és Malík Dávid a 4. kategóriások versenyében a negyedik helyen végeztek. Gratulálunk!
Pályaválasztási szülői értekezlet
2011. december 5-én, hétfőn 16.00 órától tartottuk a pályaválasztással kapcsolatos tájékoztató szülői értekezletet iskolánk középső pavilonjában. A szülők és diákok információkat kaptak a felvételi eljárásról, a tudásfelmérésről ( monitor-9), bemutatkoztak a környék középiskolái. Lehetőség nyílt személyes beszélgetésre az egyes iskolák pályaválasztási tanácsadóival, így bővebb és konkrét ismereteket szerezhettek a választott iskoláról.
Prózamondók versenye
2011. november 25-én zajlott Pozsonyban a VI. Kulcsár Tibor vers- és prózamondó verseny. Az országos döntőben a prózamondók I. kategóriájában iskolánk tanulója, Kelemen Márk a 2. helyen végzett. Az oklevél és ajándék mellett a legmeghatóbb elismerést az általa előadott mű szerzőjétől, Mács Józseftől kapta. Gratulálunk!!!