Benedek Elek születésnapján tartják a "Népmese napját". Ebből az alkalomból óvodások és kisiskolások alkotásaiból iskolánk Corvin-termében rajzkiállítás nyílt. A hivatalos megnyitó után a gyermekek a mesedélután különféle programjai közt válogattak, melyeket az iskolai klub nevelő nénijei állítottak össze. Az első alkalommal rendezett mesenap nagy sikert aratott a gyerekek körében.
Újdonságok/ Novinky
A népmese napja
Városi sportnap ,Kerekeken a rák ellen
- Városunkban minden ősszel felhívják a figyelmet az egészséges életmódra, a mozgás fontosságára.A sportrendzvények gazdag palettájából válogathatnak az érdeklődők. Természetesen iskolánk is bekapcsolódik a szervezésbe és aktívan veszi ki részét az egyes sportágak kipróbálásában is. Ezen a napon csatlakozunk a "Kerekeken a rák ellen" mozgalomhoz is. Pénzadományokkal támogatjuk a Rákellenes liga működését. Köszönjük mindenkinek az aktív részvételt és az adakozást!
Üdvözlet az erdei iskolából
- Ebben az évben is nagy volt az érdeklődés a természeti iskola iránt. Iskolánk 68 tanulója szept. 25-én, pénteken tért haza az egy hétig tartó mozgalmas és tartalmas akcióról. A gyermekzsivajtól hangos autóbuszok / Fűri Miklós és Szép Lajos vezetésével / elégedett gyerekeket és felnőtteket hoztak haza Krpáčovo-ból. A tanulással, egészséges túrákkal, változatos foglalkozásokkal eltöltött hét minden résztvevőnek feledhetetlen élményeket nyújtott.A sikeres program a szülők, az iskola és a World Travel utazási iroda támogatásával valósult meg.
Fehér ceruzák napja
- Az elmúlt iskolai évben tett ígéretét váltotta valóra Ollé Ferenc és Babinský úr, akik a Vakok és gyengénlátók egyesülete képviseletében látogatták meg iskolánkat. Az ötödikes gyerekek érdeklődéssel hallgatták előadásukat, kérdéseket tettek fel a vakok életévél kapcsolatban. A jól sikerült akció után az iskola tanulói pénzadománnyal támogatták a szervezetet, amiért cserébe fehér ceruzát kaptak.
GYŰJTÉS
- Szeptember harmadik hétvégéje Takarítási Világnap.
Ezt többféleképpen lehet "ünnepelni", mi ez alkalommal hulladék-, azaz pontosabban papír- és műanyag flakongyűjtést hirdetünk.
Szeptember 29-én és 30-án papírgyűjtés lesz a városi sportcsarnok mellett.
Az átvétel időpontja naponta:13.00 - 17.00
Flakongyűjtés
A takarító nénik által kialakított speciális gyűjtőkbe - az iskolai öltözőkben.
Mindenkit buzdítunk a gyűjtésre, felnőtteket, diákokat egyaránt. Előre is köszönjük mindenkinek a segítséget és a szorgalmas gyűjtőmunkát!
TÁNCHÁZ
- A CSEMADOK helyi szervezete iskolánkkal karöltve szervezte meg az első őszi táncházat. A Pengő zenekarral várták a táncoslábú kicsiket és nagyokat. Szombaton 17.00 órától késő estig ropták a táncot a néptánc kedvelői. Vidám zeneszótól, ujjongástól, dalolástól volt hangos ezen az estén a Corvin Mátyás Alapiskola középső pavilonja. Reméljük, a következő rendezvényeinkre is ellátogatnak!
Szülői értekezletek
- 2009. szeptember 9-én, szerdán megtartottuk az idei tanév első szülői értekezleteit. Fő témák: tájékoztatás a tanévvel kapcsolatos teendőkről,az SZMSZSZ ASZ vezetőségének megválasztása, pénztári beszámoló + Pázmány P. Alapítvány... Köszönjük, hogy részvételükkel megtiszteltek bennünket. Bízunk benne, hogy együttműködve még jobb lehetőségeket tudunk tanulóinknak biztosítani!
RAJZPÁLYÁZAT
- Szeptember 30., Benedek Elek születésnapja, a „Népmese napja“. Ez alkalomból a Corvin Mátyás Alapiskola "Legkedvesebb Mátyás király mesém" címmel rajzpályázatot hirdet óvodások és kisiskolások részére.
Feladat:
Mátyás királyról szóló magyar népmeséhez illusztráció készítése
Technika
tetszőleges technikájú színes rajz vagy festmény
Méret:
A/4-es rajzlap
Beküldési határidő:
szeptember21. Az alkotás hátuljára kérjük feltüntetni a népmese címét, valamint a pályázó nevét, életkorát, címét ill. az általa látogatott intézmény nevét, címét .
ÉVNYITÓ
- 2009/2010-es iskolai év ünnepélyes tanévnyitójára 2009. szeptember 2-án, szerdán kultúrház színháztermében került sor.
A köszöntők után az igazgatónő megnyitotta a tanévet. Ezután következett a kis elsősök bemutatása, megajándékozása. Az iskola emléklapja mellett átvették a szülői szövetség ajándékát, valamint a szlovák posta meglepetését. A kilencedik évfolyam tanulói egy szál virággal üdvözölték az iskola legfiatalabbjait. Az első osztályfőnöki órákra már a felújított, kicsinosított tantermekben került sor. Mindenkinek sikeres tanévet kívánunk!!!
Üzenet a szlovákiai magyar iskolákba
- Üzenet a szlovákiai magyar iskolákba és a szlovákiai magyar közösség minden tagjának
Az ember életét a születéstől a halálig olyan erkölcsi összhang és egyetemes emberi értékek tartják össze, melyek értelmet visznek a mindennapokba, melyek elsőbbséget élveznek a talmi előtt, melyek alapját képezik a rendezett családi, társadalmi, szakmai közösségeknek, ugyanakkor a jellem építői és meghatározói is.
A világ tiszta erkölcsi összahangját a nemzeti élet rendezése hozza meg, aminek alapja az otthoni élet szabályozása. Ha otthoni életünket akarjuk rendbe rakni, először egyéni életünket kell kimunkálni. Egyéni életünk minősége a szívünk rendezettségét, a belső harmóniát, akaratunk őszinteségét feltételezi. Ez az út elvezet a dolgok ismeretéből származó megértéshez, ami önmagunk és a világ megértésének, megismerésének rendezőelve. Lehetetlenség, hogy rendezetlen alapon rendezett legyen az épület. Felelősségteljes gondolkodással és életünk gondos művelésével elérkezünk egyéni, családi és nemzeti életünk erkölcsi összhangjához , ami a bölcsesség kezdete.
Fontos üzenet ez a szlovákiai magyar közösség minden tagja részére, hogy erkölcsi, emberi összhang és közösségi értékeinek tudatában éljen, ezért munkálkodjon. Hittel, meggyőződéssel, komoly elszántsággal legyen a közösség jövője, az anyanyelvi művelődés iránt. Állítson őrhelyeket, vigye oda ereklyéit, értékeit, őrizze azt a halhatatlanságnak, hogy nyomai megmaradjanak a jövőnek.
A nemesség kőmívesei, pedagógustársak, a jó, a hasznos, az érték teremtésének munkálatait irányítsátok naponta. Erősítsétek a növendékekben a felnevelő szülőföld iránti hűséget, a hit mélységét a megismételhetetlen isteniben és emberiben, a szikla szilárdságú kötődést az anyanyelvhez, a tudás értékének fontosságát a mulandóval szemben, az együtt - egymásért világot építő gondolat kiművelését személyes példátok révén.
Egyetlen dolgot kell erősen akarni: hinni önmagunkban, akkor a világ is hisz bennünk. Ha szenvedéllyel, elhivatottsággal, erős akarattal dolgozunk, az jókedvet ad, derűt és harmóniát szül, bizalmat és reményt ébreszt mindenkiben. Így lesz a tudásnak értéke, az embernek tisztelete.
Ti, tiszta szívű fiatalok, keressétek a magasba törő utakat, ne riasszanak az akadályok. Minden megvalósult cél annyit ér, amennyi erő rejlik a megvalósításban. A világ tele van hívsággal, gyorsan kielégíthető vágyakkal. Az élet a jól megválasztott utakról, a célokról, a nemes feladatokról szól. Jól figyeljetek a szívetekkel, hogy különbséget tudjatok tenni a hamis csillogás és az értékek között. Legyen bennetek elszántság nemzeti kincseink megőrzésére és hiánytalan átadására.
A szülő, a család a belső harmónia kisugárzásával és a nevelő példa erejével alakítsa ki erkölcsi, emberi értékeit, vigyázva az igaz, a szép és a jó meghatározó erejét. Bölcs és nemes hagyományait, nemzeti és szellemi kincseit örökítse az utódokra. Tanítson meg az utak közötti különbségre, az indulás megfontolt választására, az érkezés átgondolt értékelésére, a tanulságok leszűrésére. Szorgalmazza az úton összegyűjtött értékeknek a jellembe való beépülését.
A politikai képviselet, az egyházak, a civil szervezetek feladata, tudatosítsák a kétkedőkben a hitet az Istenben, emberben, anyanyelvünk szellemi fellegvára bevehetetlenségének bizonyosságában. Követeljék meg a szlovákiai magyar kisebbség nevében a pedagógiai szakmai fejlesztések megteremtésének lehetőségét, az európai színvonalú és szemléletű minőségi tankönyvek megjelenését, a mindennapok nyelvhasználatában az anyanyelv gyakorlásának jogát, az alapvető kisebbségi normák betartását.
Mi, akik a 10. országos tanévnyitó ünnepség részesei vagyunk, ezt üzenjük az európai népeket összesimító Dunától a napfényes Csallóközön, Mátyusföld, Ipolyság tájain át, a kincses Gömörország dombjai között, a termékeny Ung- és Bodrogközben élő magyaroknak a szőke Tiszáig.
Éltessük a hitet, a reményt, hogy feladatot teljesítünk, fontos küldetésünk van a világban.
Higgyük, közös dolgunk olyanokat alkotni, amin nem fog a halál.
Ajnácskő, 2009. augusztus 29.
Elhangzott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 10. országos tanévnyitóján.
Újabb nyertes pályázat
- Iskolánk és a szülői szövetség ASZ örömmel fogadta a hírt: A Szülőföld Alap és a Csemadok pályázatára beterjesztett munkánkkal:"Kultúránk évfordulóinak méltó megünneplése" 100 ezer forint támogatást nyertünk! Köszönet illet mindenkit, aki a pályázat kidolgozásában aktívan vett részt.
Corvin Mátyás Alapiskola Harcművészeti Egyesülete
- Iskolánk sikeres pályázatának köszönhetően lehetőségünk nyílik egy új sportegyesület működtetésére.Tagfelvételt hirdetünk a csoport
2OO9. szeptember 14-én (azaz hétfőn) 15.3O-kor induló edzéseire.
A „bemutató” edzések már szeptember 7-én (hétfőn) 15.3O-től szabadon megtekinthetők iskolánk tornatermében.
Küldetésünk a harcművészet elterjesztése, a fiatalok nevelése, identitástudatuk erősítése, önvédelemre tanítása, egészségvédelem, a helyes életforma kialakítása, útmutatás a jövőbe. Célunk egy családias közösség kialakítása, erős, versenyképes csoport megvalósítása, létrehozása. Feladatunk az alapiskola és Gúta jó hírnevének terjesztése, valamint képviselete nemzetközi szinten is.
Bővebb információ:Mgr.Samu István O9O7/576 853-as mobilszámán kaphatnak.
ÉRTESÍTÉS
- Az iskola igazgatósága és titkársága 2009. aug. 17-től az új tanév előkészítésén dolgozik. A pedagógusok nyári szabadsága aug. 21-én befejeződik, számukra aug. 24-én, hétfőn kezdődik a felelősségteljes munka. Néhány tanulóra is feladat vár, hiszen a javítóvizsgákat a kiadott határozatok alapján aug. utolsó hetében kell teljesíteniük!
Nemzeti gyásznap - Štátny smútok
- Szlovákiában nemzeti gyásznapot hirdettek a nyitrabányai szerencsétlenség áldozatainak emlékére, melynek összesen húsz áldozata van, kilencen sérüléseket szenvedtek.A gyásznapon reggel nyolctól este nyolcig országszerte félárbocra engedték a nemzeti lobogót, s kitűzték mellé a fekete zászlót. />
Na Slovensku sa 12. aug. ráno začal štátny smútok za obete banského nešťastia v Handlovej, kde v pondelok po výbuchu zomrelo v bani 20 ľudí. Vlajky boli spustené na pol žrde. K smútku sa pridala väčšina denníkov, ktoré vyšli s čiernymi titulnými stranami. Niektoré televízie a rozhlasové stanice upravili svoj program.
NYÁRI SZÜNET
- "Végre elmúlt, ennek is vége,
Az iskola udvara üresen áll.
Vége az évnek, pont ez a lényeg,
A csomagom kész van, a küszöbön áll." (Napoleon Boulevard)
Véget ért a 2008/2009-es tanév is! Minden diáknak, pedagógusnak és iskolai dolgozónak jó pihenést és tartalmas nyári szünetet kívánunk!
Viszlát szeptemberben!
NYERTES PÁLYÁZAT !
- Júniusban kezdődtek iskolánkon a felújítási munkák /tatarozás, ajtó- és ablakcserék, radiátorcserék.../, melyekre az európai szociális alapból kaptunk 12 millió koronás támogatást.
A pályázási lehetőségeket az SZMSZSZ ASZ sem hagyja ki.Tavasszal három beadott pályázatuk is pozitív elbírálást kapott. A tanévzáró napján pedig az iskola által beadott pályázat eredményességéről kaptunk értesítést / OTVORENÁ ŠKOLA - oblasť športu /. Örülünk, hogy gyermekeink jövőjének megalapozásához iskolánk egyre több és jobb lehetőséget tud bebiztosítani!
Tanévzáró
- Ünnepélyes keretek közt ért véget a 2008/2009-es iskolai év. Iskolánk érdemeit méltatta Horváth Árpád polgármester úr,köszöntőt mondott az iskola mellett működő IT és az SZMSZSZ ASZ elnöke.Az igazgatónő értékelt, felhívta a figyelmet a nyár veszélyeire, és amire mindenki várt: a tanévet befejezettnek nyilvánította.
Az utolsó osztályfőnöki órák meglepetést tartogattak - bepillantott hozzánk a sokak által kedvelt MARKÍZA televízió stábja is. Az első osztályosok életük első bizonyítványát a Corvin-teremben a TV kamarája előtt vehették át. Míg a kicsinyek meghatódtak, a nagyok frappánsan válaszoltak a riporternő kérdéseire.Felejthetetlen élmény és megtiszteltetés, hogy ilyen sokan figyelnek ránk.
Tanévértékelő
- Iskolánk a 2008/2009-es iskolai év értékelését / a tavalyi évhez hasonlóan / a kultúrház színháztermében tartotta. A tanulmányi és sportversenyek eredményeinek ismertetésére és a tanulók jutalmazására 2009. június 25-én, csütörtökön 8.30 órától került sor.Az ünnepélyes keretek közt zajló ajándékozás fő támogatója a Pázmány Péter Alapítvány és az iskola szülői szövetsége.
BALLAGÁS
- Iskolánk végzős diákjainak ballagási ünnepségére 2009. június 24-én, szerdán délután 17.00 órától került sor. A rendezvény első részében a 9. évfolyam legsikeresebb tanulóinak jutalmazása és a kis elsősök útravalója volt a központi téma.
Az ünnepi beszédekkel, búcsúztatókkal és zenei betétekkel dúsított ballagási ceremónia fennkölt hangulatúra sikeredett. Megtiszteltesként éltük meg,hogy a város krónikájába is bekerültek a ballagó diákok nevei és az igazgatósággal, osztályfőnökökkel együtt aláírhatták az emlékkönyvet. A fehér léggömbök elengedésével jelképesen az iskola is szárnyra bocsátotta legidősebb diákjait. Reméljük, hogy mindegyikük megtalálja számítását! Sok sikert kívánunk hozzá!
SULI-SOK/K/
- A Corvin Mátyás Alapiskola a Leonor Szállóval karöltve 2009. június 22-én, hétfőn megrendezte a diákok körében nagy sikert aratott SULI-SOK/K/ 3. évfolyamát.
Ízelítő a programokból:
Logikai játékok
Ügyességi játékok, sportvetélkedők
Kézügyességfejlesztő foglalkozások
A LEONOR KERTHELYISÉGÉBEN:KICSI HANG koncert
8.30 órától az alsó tagozatosok
10.00 órától a felső tagozatosok számára.
A hideg idő ellenére mindenki jól érezte magát.