Újdonságok/ Novinky

Újdonságok/ Novinky

          • NAPSUGARAS NAP

          • Június 16-án ünnepeltük iskolánk fennállásának 48.,valamint névfelvételének 3. évfordulóját. A rendezvény bensőséges, családias hangulatban zajlott.Az iskola udvarán elhelyezett kopjafánál tisztelegtünk névadónk, Corvin Mátyás előtt. Az emlékünnepet megtisztelték jelenlétükkel Gúta város elöljárói, társadalmi szervezetek képviselői, a  baráti iskolák igaztagóságai, volt iskolaigazgatónk és alkalmazottaink, szülők és szimpatizánsok. Kitüntett bennünket látogatásával Kisbér polgármesterasszonya és jegyzője, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskola vezetője. A délelőtti ünnepi hangulat a kultúrházban folytatódott, ahol iskolánk tanulói színvonalas programot adtak elő. Köszönjük mindenkinek, hogy együtt ünnepelt velünk!
          • Földrajzverseny országos forduló

          • Az SZMPSZ és iskolánk szervezésében került sor június 11-én a "Kárpátok-2009" nemzetközi földrajzverseny országos döntőjére. A versenyben az alapiskolák és középiskolák diákjai mutatkoztak be. Az írásbeli részben tájékozottságukról és tárgyi tudásukról tettek tanúbizonyságot,a második részben a kiválasztott témát fejtették ki bővebben prezentációk alkalmazásával. Az iskola számítástechnikai, természetrajzi és média szaktanterme adott otthont ennek a komoly megmérettetésnek. A verseny védnöke Gúta város polgármestere, Horváth Árpád úr.
          • OVI-SULI SPORTNAP

          • Ovi-suli programunk zárórendezvénye a sportnap. A közös bemelegítő torna után a 3 óvoda gyermekei és iskolánk legkisebbjei ügyességi feladatokban mérték össze erejüket. A teljesítményért járó jutalom - "édes kupa" - az iskola és a szülői szövetség ajándéka.
            A 2001-től szervezett OVI-SULI találkozóink egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, reméljük így lesz ez a későbbiekben is!
          • GYERMEKNAP

          • Gyermeknap alkalmából a városi rendezvények mellett iskolánk és az iskola mellett működő SZMSZSZ is érdekes programokat készített elő a gyerekeknek. A Leonor Szállóval karöltve első alkalommal rendeztük meg a JÁTSZÓHÁZI FOGLALKOZÁSOKAT. A fából készült népi játékok, lovak, hinták, kézműves foglalkozások, arcfestés... tették különlegessé ezt a napot.
          • Pünkösd

          • Iskolánk pedagógusai, tanulói a szülőkkel együtt fogadták iskolánk főépületében pünkösd vasárnapján, a helyi CSEMADOK mellett működő néptánccsoport tagjait és vezetőit, akik a SORTÁNCJÁRÁS hagyományát folytatják, ápolják városunkban. Az ifjú legények és eladó sorban levő lányok kizárólag erre az alkalomra bemutatott táncai, jókívánságai után rövid gyerekprogrammal és frissítővel köszöntöttük a kedves vendégeket.Kívánjuk, hogy e nemes hagyomány követői példamutatásukkal erősítsék a gútai emberek hitét és összetertozásunk érzését!
            Este a gyerekek és a felnőttek táncházban mulathattak.
          • Határon át nyúló támogatás

          • Iskolánkat meglátogatta a Magyarországon, Győrött működő környezetvédelmi szervezet két képviselője. Elismerésüket fejezték ki iskolánk eko-programját illetően és átadták a 25 magyarországi szervezet által gyűjtött könyv- és prospektusgyűjteményt, melyek fő témája természetesen a környezetvédelem. Jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy iskolánk munkáját máshol is figyelemmel kísérik és támogatásukról biztosítanak. KÖSZÖNJÜK!!!
          • Papírgyűjtés

          • Május 19-én és 20-án ismét megpróbálkoztunk a papírgyűjtéssel a városi sportcsarnok mellett. A hulladék újrahasznosítása mellett környezetvédelemre és szelektálásra ösztönöztük a gyerekeket. A szülők és támogatók segítségét, felajánlásait hálásan köszönjük!!! A gyűjtésből befolyt összeget iskolai rendezvényeinkre, diákjaink jutalmazására fordítjuk.
          • SULIVÁRÓ - Angolra hangolva, németre készülve

          • 2009. május 23-án, szombaton tartottuk SULIVÁRÓ rendezvénysorozatunk "ANGOLRA HANGOLVA, NÉMETRE KÉSZÜLVE" c. foglalkoztatóját. A vidám délelőtt központi témája az idegen nyelvek iránti érdeklődés felkeltése volt. Természetesen a várakozásnak megfelelően most is játszottunk iskolásdit. Érdekes feladatok, kézműves foglalkozások, lebilincselő fejlesztőjátékok,családias hangulat várta az idelátogatókat.
          • "SZIVÁRVÁNY-DÍJ"

          • "Az én és a környezetem" című rajzkiállításra beérkezett alkotások kiértékelésére ezen a héten került sor. A képzőművészet oktatói és szakértői " SZIVÁRVÁNY-DÍJ"-at adományoztak a kis művészpalántáknak. Az elismerés mellé természetesen tárgyi jutalmat is ajándékozott az iskola és az iskola mellett működő SZMSZSZ ASZ. GRATULÁLUNK!!!
          • Úszótanfolyam

          • Az alsó tagozat tanulói az egészséges életmódra nevelés keretén belül rendszeresen vesznek részt úszótanfolyamon. Május 11-től az autóbusz naponta kétszer is fordult Komáromba, hogy kisdiákjainkat eljuttassa az uszodába.A képzett úszásoktatók segítségével megtanulták, ill. elmélyítették az úszás alapjait. Örömmel nyugtázzuk, hogy a gyerekek izgatottan várták ezt az egészséges sportot támogató akciót és vidáman, elégedetten meséltek róla. Kívánjuk, hogy ez a lelkesedésük megmaradjon, s mihamarabb hódolhassanak az úszásnak egy hazai uszodában is!
          • Madarak és Fák napja

          • Environmentális programunk keretében a cserkészekkel összefogva ismeretterjesztő sorozatot indítottunk az iskolai klub diákjai számára. A foglalkozások során a gyermekek megtudhatták, hogy Földünkön 8600 madárfaj él. Arra hívtuk fel a kisdiákok figyelmét, hogy óvják a körülöttük lévő környezetet, valamint a környezetükben élő madarakat. Iskolánk hatalmas udvara, szép parkja is otthont ad mókusoknak, baglyoknak. A tartalmas délutánt rajzverseny zárta.
          • Országos tudásfelmérés: EREDMÉNYEK

          • A nyitrai kerületi tanügyi hivatal honlapján április 29-től megtalálhatók a 9. évfolyamosokkal írt tudásfelmérés adatai. /www.ksunr.sk, testovanie žiakov 9. ročníkov, výsledky ZŠ /. Iskolánkat a nyitrai kerület magyar tanítási nyelvű iskoláit tartalmazó oldalak közül az 5-en találják.
            Az alábbiakban kiemeltük a gútai és komáromi magyar iskolák eredményeit.
            tantárgyak: Magy. / Mat. / Szlov.
            Corvin Mátyás AI: 67,1% / 53,6% / 65,5%
            II. Rákóczi F. AI: 47,0% / 36,4% / 40,4%
            ZŠ J.A.Komenského: - / 47,8% / 46,3%
            Komárom, Munka u.: 56,7% / 51,7% / 48,8%
            Komárom, Eötvös u.: 64,1% / 59,5% / 58,5%
            Komárom, Jókai M.AI:79,2% / 36,9% / 60,9%
            Az elért eredményekkel elégedettek vagyunk, tanulóinknak sikeres felvételi vizsgákat kívánunk!
          • Köszönet - Poďakovanie

          • Tisztelt Szülők, Iskolabarátok!

            A Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága ezúton mond Önöknek köszönetet, hogy ebben az évben is jövedelemadójuk 2%-val támogatták iskolánk Szülői Szövetségét.

            Vážení Rodičia a Priatelia našej školy!

            Riaditeľstvo ZŠ M. Korvína s VJM Kolárovo touto cestou Vám ďakuje, že aj v tomto roku ste poukázali 2% zaplatenej dane nášmu ZMR na Slovensku.
          • Anyák napjára

          • Anyák napjára
            "Köszönöm Istenem az édesanyámat!
            Amíg ő véd engem nem ér semmi bánat!
            Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
            Értem éjjel-nappal fáradni nem restell.
            Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
            Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

            Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
            imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve,
            Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
            itt e földön senki sem szerethet jobban! -
            Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
            Istenem, köszönöm az édesanyámat.

            Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
            Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
            Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
            Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
            Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
            Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

            Áldd meg édesanyám járását-kelését,
            Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!
            Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
            Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

            Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
            Köszönöm, köszönöm az ÉDESANYÁMAT!!!"

            (Dsida Jenő: Hálaadás)
          • Testovanie matematickej a čitateľskej gramotnosti

          • Do testovania bola vybraná reprezentatívna vzorka 78 ZŠ s vyučovacím jazykom slovenským, 8 ZŠ s vyučovacím jazykom maďarským /aj naša škola/ a dvoch ZŠ s vyučovacím jazykom ukrajinským.
            Žiaci písali 45 minútový test z matematiky a po prestávke mali rovnaký čas na vyplnenie testu zo slovenského, maďarského alebo ukrajinského jazyka. Správu z testovania, vrátane výsledkov, dostanú školy v septembri 2009.
          • A XVIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny országos döntő

          • A XVIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny döntőjére 2009. április 23-25. között került sor Rimaszombatban. Nagy izgalommal vártuk ezt a nívós seregszemlét, hiszen iskolánk harmadik osztályos tanulója, Laky Zoltán is részt vehetett az országos versenyben. A több fordulós megmérettetés a döntőben is sikerrel koronázta diákunk és felkészítő pedagógusunk tehetségét, munkáját. Az I.kategóriában aranysávba sorolták és elnyerte az előkelő 3. helyezést. GRATULÁLUNK!!! Csak így tovább!!!
          • Közlekedj okosan!

          • A biztonságos közlekedés hete keretén belül iskolánk tanulói 2009. április 24-én a galántai közlekedési játszótéren gyakorolhatták a közlekedési szabályok betartását, előadáson és filmvetítésen vettek részt. Örömmel mesélték élményeiket az ott szerzett ismeretekről ill. tapasztalatokról. Reméljük, a gyakorlatban is alkalmazzák a megszerzett tudást!
          • KIÁLLÍTÁS

          • A Föld napján került sor az " Én és a környezetem" című kiállítás megnyitójára. A felsorakoztatott alkotásokat a gútai óvodások és kisiskolásaink készítették a víz világnapja és a Föld napja alkalmából hirdetett rajzpályázatra. A Corvin-teremben megtekinthető képek igazi élményt nyújtottak. Megismerhettük gyermekeink környezetünkről kialakult véleményét is - igazán elgondolkodtató.
          • A Föld napja

          • Hagyományos diákprogramjainkkal idén is felhívtuk a figyelmet Földünk, környezetünk, életterünk védelmére. Az egyre modernebb világban sokan és sokszor megfeledkeznek a természetről, annak hatásairól és szépségéről. Nem tudatosítják, hogy a környezetszennyezés,a felesleges energiafelhasználás, a féktelen vásárlás és ezáltali hulladéktermelés veszélyezteti bolygónkat. Mi az szeretnénk, ha egészséges és tiszta környezetben élhetnénk, sőt a következő generáció is ilyet örökölne tőlünk.Köszönet szponzorainknak, hogy rendezvénysorozatunkat támogatják előadásaikkal, utikalauzokkal, filmvetítéssel, stb. A Profi Park tulajdonosai által felajánlott fát, az év fáját kilencedik évfolyamos tanulóink ültettékk ki az iskola parkjába. Az alsósok is elültették a számukra felajánlott bokrokat.
          • Nárciszok napja

          • Április 17–én Szlovákia egész területén egynapos kampány zajlott le, amelyet 1997 óta a Rákellenes Liga kezdeményez – ez a Nárciszok napja.
            Ez a sárga, nem feltűnő virágocska, a nárcisz, ami a kezdődő tavasszal éled fel, lett a legszörnyűbb betegség - a rák elleni harc jelképe.
            Ezen a napon iskolánk tanulói is bekapcsolódtak ebbe a kampányba. A jelképes nárciszvirág feltűzésével nemcsak azokkal való együttérzésünket fejeztük ki, akiket ez a betegség elért, hanem kifejeztük köszönetünket és elismerésünket azoknak is, akik ez ellen a szörnyű betegség ellen küzdenek és keresik az utat a jobb jövő érdekében.
    • Kapcsolat

      • Základná škola M. Korvína s VJM - Corvin Mátyás Alapiskola, Školská 6, Kolárovo - Gúta
      • tel., fax: 035/ 7771361, 035/7771801

        mobil: 0911 229 657
      • Školská 6, 946 03 Kolárovo
        Slovakia
      • 37861182
  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje