Újdonságok/ Novinky

Újdonságok/ Novinky

          • SULIVÁRÓ

          • 2009. április 18-án, szombaton tartottuk SULIVÁRÓ rendezvénysorozatunk "OVISTORNA" c. foglalkoztatóját. A zöld délelőtt központi témája az egészséges életmódra nevelés és a közelgő Föld napja alkalmából a környezetvédelem. Természetesen most is játszottunk iskolásdit ovisainkkal. Érdekes feladatok, lebilincselő fejlesztőjátékok,családias hangulat várta az idelátogatókat.
          • HÚSVÉT

          • A húsvét, a kereszténység egyik legnagyobb szent ünnepe, úgynevezett "mozgó ünnep". Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A tavaszi napéjegyenlőség március 21-én van, ehhez igazodik a húsvét időpontja. Ha a március 21-ei napéjegyenlőség időpontja olyan szombati napra esik amikor éppen holdtölte van, akkor abban az évben a húsvét március 22-én van. Tehát ez a legkorábbi nap, amikor elkezdődhet a húsvét. A csillagászati tavasz kezdetétől a legtávolabbi időpontra eső húsvét vasárnap pedig április 25-e lehet.
            2009-ben április 12.-e húsvét vasárnapja.

            Locsolóvers
            Kinyílott az aranyeső,
            Én voltam ma a legelső,
            Aki kora reggel,
            Locsolkodni kelt fel!
            Minden szőke, barna lány,
            Mint a piros tulipán,
            Virulva viruljon,
            Rózsapermet hulljon!
            Íme itt a kölni,
            Szabad-e locsolni?

            Válaszvers
            Köszönöm, hogy köszöntöttél,
            Rózsavízzel megöntöztél.
            Én is köszöntelek Téged,
            Tojás lesz a fizetséged.
            Aki adta, ne feledd,
            És a tojást el ne ejtsd!
          • Április elseje - Bolondok napja

          • Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1-jén tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. A Bolondok Napja állítólag egy ősi kelta szokás maradványa, mikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek. Április elseje a bolondok napja, a tréfálkozások, jókedvű átverések napja, amikor a viccesebb kedvűek rettegésben tartják embertársaikat beugratásaikkal. Nem új divat az ugratás: régen is szokás volt a gyerekeket boltba küldeni szúnyogzsírért, esernyőmagért, trombitahúrért vagy hegedűbillentyűért. Ma pedig: van iskola, ahol a diákok tanárrá, a tanárok pedig diákká alakulnak; máshol elárasztják az utcákat a kifestett, rikító ruhába öltözött emberek.Ma mindenki legyen óvatosabb, jobban figyeljen a kollégák, család, barátok "ármánykodásaira"...
          • TANÍTÓNAPRA

          • Az iskola mellett működő szülői szövetség nevében kívánunk minden pedagógusnak hosszú életet, sok boldogságot, erőt, egészséget és nem utolsó sorban sok türelmet a következő generációk neveléséhez. Kívánjuk,hogy tartsák meg a jó nevüket és megbecsülésüket városunkban a további napokra és évekre. A"KÖSZÖNÖM" legyen személyes és őszinte jutalom minden gyermekért,akit segítenek nevelni és tanítani.
          • SULIVÁRÓ

          • 2009. március 28-án, szombaton megtartottuk SULIVÁRÓ rendezvénysorozatunk "Ecsetvarázs" című foglalkozását. Iskolásdit játszottunk, majd a hagyományos húsvétváró nyuszisimogatóval kiegészített délelőttön az ünnepre készülődtünk. Az iskola pedagógusain kívül Harcsa Anikó is segítette a kézművesklub munkáját. A gyerekek jókedve, a sok ötletes dísz, tojás, tavaszváró bábu ... reméljük minél hamarabb idecsalogatják a tavaszt!
          • TÁNCHÁZ

          • „De vaj' miképp írhassam én le, Óh, nemzetem, szép táncodat! Búsulni és vigadni, mint te,
            Tud e más nép az ég alatt? Ezt látni kell és érezni Mint a magyar szív érezi.” Arany János

            A CSEMADOK helyi szervezetével karöltve 2009. március 21-én, a tavasz első napján, szombaton 17.00 órától iskolánk középső pavilonjában "TÁNCHÁZ"-at tartottunk. A HÁROMPATAK zenekar késő estig húzta a talpalávalót a táncoslábú kicsiknek és nagyoknak. A vidám hangulat arról tanúskodott, hogy a résztvevők jól érezték magukat.
          • ÜZENET


          • "Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
            ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
            hordozd szívedben.
            Éld e rossz világot
            és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
            hogy más legyen."
          • Országos tudásfelmérés

          • Az ország alapiskoláinak kilencedik évfolyamos tanulóira várt ez a komoly megmérettetés. Tudásuk legjavát kellett felszínre hozni és megmutatni a tesztlapokban összeállított kérdések magválaszolásakor és a feladatok megoldásakor. Reméljük, sikerült! Szorítottunk nekik!
          • NŐNAP

          • A nemzetközi nőnapot március 8-án tartjuk, de kialakulása más dátumokhoz, eseményekhez is kötődik. A nőnap a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával kapcsolatos demonstratív nap volt.
            A nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek.
            A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon.Az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnap 1948-tól szovjet mintára március 8-ára esik. A nőnap nálunk is elvesztette az eredeti hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.
          • A KÖNYV HÓNAPJA

          • „Mindenben nyugodalmat kerestem, de csak egy sarokban, könyvvel a kezemben találtam rá.” (Kempis Tamás)

            A könyv az ember számára kincs lehet, egy igazi, bensőséges barát. Egy könyvet kézbe fogni, átlapozni, sokkal személyesebb és bensőségesebb, mint a monitorról elolvasni valamit.
            A könyv hónapja alkalmából mi is lehetőségeket teremtünk tanulóink számára, hogy személyesebb kapcsolatot tudjanak kialakítani a könyvekkel.
            Hagyományainkhoz híven kiállítást és könyvvásárt szervezünk. A faliújságokon érdekes és tanulságos idézeteket is olvashatnak a könyvekről híres személyiségektől.
          • Kérés az adó 2%-ának felajánlására

          • Tisztelt Hölgyem/Uram!

            Iskolánk mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége segítségét és támogatását kéri.
            2008 decemberében sor került szövetségünk bejegyeztetésére azon szervezetek listájára, mely fogadni tudja az Önök kifizetett adójának 2%-át. Itt az adóbevallások és adóelszámolások ideje.

            Ne ajándékozza adóját az államnak, támogassa annak 2%-kával iskolánk szülői szövetségét, mellyel Ön is elősegíti gyermekeink tanulását, fejlődését.

            Ehhez csak a következőket kell tennie:

            1. Ha Ön állandó munkaviszonyban áll és nem tesz adóbevallást az adóhivatalnál, hanem az éves keresetéből munkaadója számoja el az Ön adóját:

            • munkahelyén a könyvelőnővel együtt szükséges kitölteniük két nyomtatványt: VYHLÁSENIE / Nyilatkozat/ és POTVRDENIE o zaplatení dane / Bizonylat az adó befizetéséről/. A kitöltött nyomtatványokat szükséges továbbítania az adóhivatalba vagy iskolánkba (és mi elküldjük az adóhivatalba), ahonnan az adó 2 %-át szövetségünk a számlájára kapja.

            2. Ha Ön adóbevallást tesz az adóhivatalnál:

            • Az adóbevallási nyomtatványon szükséges feltüntetni szervezetünk nevét, Ičo – számát és jogi formáját (alább feltüntetve). Az adóhivatal ezután az összeget átutalja szövetségünk számlájára.

            Kérjük, segítsen:

            Združenie maďarských rodičov na Slovensku pri ZŠ M. Korvína s VJM , Školská 6, Kolárovo
            Občianske združenie, IČO: 35626356/198

            Segítségüket hálásan köszönjük!

          • SULIVÁRÓ - Manók tánca

          • Február 28-án, szombaton 9.00 órától került sor arra a SULIVÁRÓ foglalkozásra, melynek a "Manók tánca" címet adtuk. A vidám délelőttöt tánctanulással, érdekes feladatok megoldásával, játékokkal gazdagítottuk, miközben iskolásdit játszottunk. Az tanító nénik izgatottan készültek erre a napra, mely reméljük,hogy minden résztvevő igényének megfelelt és örömteli szórakozással, közös alkotással telt el.
          • MÁTYÁS-NAP

          • 2009. február 24-én, Mátyás napján iskolánk Corvin-termében "Alkotni jó" címmel képzőművészeti kiállítás nyílt. A rendezvény támogatója az SZMPSZ és az iskola. A gyermekalkotások március 4-ig tekinthetők meg naponta 9.00-től 16.00 óráig.
          • REPREZENTÁCIÓS ISKOLABÁL

          • 2009. február 21-én a Leonor Szálló báltermében került megrendezésre a szülői szövetség által szervezett hagyományos ISKOLABÁL. A zenét az EXIT zenekar biztosította. A nagysikerű bál résztvevőinek
            a szórakozás mellett alkalmuk nyílt tombolajegyek vásárlására, melyek bevételét az iskola támogatására használjuk. Az értékes díjakat magánszemélyek ill. vállalatok, szponzorok és városi intézmények, szervezetek ajánlották fel.Köszönjük !
          • Színházlátogatás és rendhagyó irodalmi óra

          • 2009. február 12-én iskolánk alsó tagozatos tanulói a komáromi Jókai színházban voltak. Örömmel és élményekkel gazdagodva meséltek a Háry János c. előadásról. A kisdiákok részére az autóbuszokat Vajlik Tamás vállalkozó biztosította.
            Persze, a felsősökre is gondoltunk. Számukra Dráfi Mátyás, Jászai díjas színművész tartott felejthetetlen irodalmi órát.
            A Magyar Kultúra Napja jegyében tartott rendezvénysorozat része volt a Tompa Mihály szavalóverseny iskolai fordulója is, melybe több, mint 60 tanulónk nevezett be.A megmérettetés helyezettjei márciusban a körzeti fordulón bizonyítják rátermettségüket.
          • KARNEVÁL

          • A tavaszi szünetet megelőző péntek / febr. 13. / délutánt a szórakozásnak szenteltük. Az iskolai álarcosbál iránt, melyet az előző évekhez hasonlóan a III. pavilon folyosóján tartottunk ismét nagy volt érdeklődés. A szebbnél szebb,ötletes jelmezek és a tréfás előadások vidám hangulatot varázsoltak az iskolába. Természetesen a jutalom most sem maradt el! Örülünk, hogy a szülők, nagyszülők, rokonok mellett találkozhattunk olyan támogatókkal is, akiknek már nincs iskolánkkal ilyen szoros kapcsolata, de fontosnak tartották, hogy ellátogassanak erre a színes akcióra.Reméljük, mindenki jól érezte magát.
          • NYERTES PÁLYÁZATAINK!!!

          • 2009 tavaszán kezdődnek iskolánkon a felújítási munkák /tatarozás, ajtó- és ablakcserék, radiátorcserék.../, melyekre az európai szociális alapból kaptunk 12 millió koronás támogatást.
            A pályázási lehetőségeket az iskola mellett működő szülői szövetség is figyelemmel kíséri. Sőt!!! Örömmel vettük tudomásul, hogy három beadott pályázatuk is pozitív elbírálást kapott. Ezt a támogatást az iskola beíratkozási programjára, tehetséges tanulóinkkal tervezett programjainkra és országos szintű versenyeink megvalósítására fordítják. Örülünk, hogy a jó együttműködés sikereket eredményez, hiszen gyermekeink jövőjének megalapozásához nélkülözhetetlen ez az összefogás. Így lehet elégedett a gyermek, a szülő és az iskola. Köszönjük!!!
          • BEÍRATÁSI EREDMÉNYEK

          • Iskolánkban 2009. január 29-én,30-án,31-én került sor az 1. évfolyamba való beíratkozásra.
            Örömmel vettük tudomásul, hogy ismét bennünket választottak a legtöbben. Köszönjük a kedves Szülőknek, hogy megtisztelnek bizalmukkal!!!
          • A magyar kultúra napja

          • Rendezvényektől volt ezen a napon hangos iskolánk. Az angol verseny mellett minden anyanyelvi órán megemlékeztünk a magyar kultúra napjáról. Az osztályok többségében most került sor a Tompa Mihály szavalóverseny első fordulójára. Az itt kiválasztott tanulók február 5-én az iskolai versenyen mutatják meg tehetségüket. Sok sikert!!!
    • Kapcsolat

      • Základná škola M. Korvína s VJM - Corvin Mátyás Alapiskola, Školská 6, Kolárovo - Gúta
      • tel., fax: 035/ 7771361, 035/7771801

        mobil: 0911 229 657
      • Školská 6, 946 03 Kolárovo
        Slovakia
      • 37861182
  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje